Mit foglal magába pontosan a Veszprém-Pápa térség?[1] Kik tartoznak ide? Az Országos Diákszínjátszó Egyesület szervezetileg hét régióra tagozódik, amelyek közül a Közép-Dunántúli Régió fedi le ezt a területet. Emellett beszélhetünk Veszprém megyei diákszínjátszásról, illetve akár a két nagyobb város és vonzáskörzetének színjátszásáról is, amelyek közé sorolhatnánk Ajkát is – ha a diákszínjátszás történeti oldaláról közelítjük meg a térség meghatározását.
Komáromi Sándor így fogalmaz: „Némi mozgás földrajzi szempontból mindig is tapasztalható volt. Egyik helyszínről másikra települtek fesztiválok és csoportok. (…) Ami műhelyként összefogta itt a gyermekszínjátszók működését, az a VEGYEDE volt.”
Szücsné Pintér Rozália 1990-ben alapító tagja és elnöke volt a Veszprém Megyei Gyermekszínjátszó és Drámapedagógiai Egyesületnek (VEGYEDE), amely „(…) a megyei gyerekszínjátszás „életterének” megmentése érdekében (…)” [2] jött létre. A 2000-es évek elején az egyesület jelentősen hozzájárult a régió pezsgő diák- és gyermekszínjátszó életének kialakításához. A Magyar Drámapedagógiai Társasággal és a Veszprémi Egyetemi Színpaddal együttműködve rendezték meg a nyugat-magyarországi drámapedagógiai műhelyek éves találkozóját, ahol rendszerint diák- és egyetemi színjátszó csoportok mutatkozhattak be előadásaikkal, a felnőtt érdeklődők pedig szakmai képzéseken vehettek részt.[3]
Szücsné Pintér Rozália a térség kiemelkedő drámapedagógusa. Munkássága jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy Veszprém megyében meghatározó diákszínjátszó közösség alakulhasson ki. Az ő nevéhez kötődik a VEGYED-E? FÜZETEK című sorozat, amelyben számos fontos drámapedagógiai írás jelenhetett meg. Szűcsné Pintér Rozália saját szakmai sikeréről így ír: „1994-ben (…) indíthattuk útjára a VEGYEDE-füzetek sorozatot, ami szándékom szerint olyan Veszprém megyei, tehetséges gyakorló pedagógusok drámapedagógiai foglalkozásait, illetve színjátszó rendezői munkájuk forgatókönyveit tartalmazza, amit a drámapedagógiával ismerkedő, azt gyakorló pedagógusok mindennapi munkájukban használni, adaptálni tudnak. Azt hiszem, a sorozat sikerét, létjogosultságát bizonyítja, hogy eddig tizenegy kötet jelenhetett meg.” [4]
Szücsné Pintér Rozáliától 2021 tavaszán búcsúztunk, 68 éves korában hunyt el. Debreczeni Tibor így írt róla: „Pintér Rozi Veszprémből. Valahogy mindig ott volt, ahol az ég zengett. Hol előadóművészként, hol másokra figyelő jó tanulóként, hol új módin tanító pedagógusként, hol szervezőként, hol tankönyvíróként és vállalkozóként. Nem vezérkedett, inkább alkalmazkodott, mégis mindig jó helyen volt. Közben – múlván az évek – létrehozta az életművét.”[5]
Fürj Katalin és Komáromi Sándor szerint a közös fesztiválok ellenére sem lehet a Közép-Dunántúli régiót vagy Veszprém megyét egyetlen, egységes műhelyként kezelni. Több önálló diákszínjátszó közösségről beszélhetünk, amelyek különálló műhelyként értelmezhetők. Mindegyik egy-egy intézményhez, illetve egy komoly kitartással és motivációval rendelkező csoportvezetőhöz köthető.
Erre példa a talán legrégebb óta folyamatosan működő Lovassy Színpad Veszprémben, amelyet Kapor Károlyné Vajda Edit indított el. Ő tizenhat évig vezette a színjátszókört, majd Vogel Róbert, Soóky Árpád, Vondervisztné Kapor Ágnes, Kovács Gáborján vette át a színpad vezetését. 1998 óta Fürj Katalin vezeti a Lovassy Színpadot.
Mivel a régióban folyamatosan jöttek létre és szűntek meg diákszínjátszó közöségek, nehéz lenne egy teljes listát adni a jelenleg is aktív műhelyekről. A Közép-Dunántúli Regionális Diákszínjátszó Találkozón 2019-ben az alábbi csoportvezetők mutattak be előadást diákjaikkal: Leszkovszki Anna (Sárbogárd), Gőbölös Gábor (Aba), Szabó Kalliopé (Balatonalmádi), Konczer Kinga (Komárom), Fürj Katalin (Veszprém), Hordós Csaba (Veszprém), Hutvágnerné Róth Éva (Dunaújváros), Gasparik Gábor (Dunaújváros), Székely Zoltán (Veszprém).
Szücsné Pintér Rozália sokat tett azért, hogy a megyében működő elszigetelt műhelyeket összekapcsolja. A nyugat-magyarországi drámapedagógiai műhelyek éves találkozója fontos esemény volt, ahol a drámapedagógus kollégák találkozhattak.
A Veszprém megyei műhelyek találkozásaihoz – a VEGYEDE által szervezett találkozókon túl – nagyban hozzájárultak a diák- és gyermekszínjátszó, valamint a felnőtt amatőr színházi fesztiválok. A teljesség igénye nélkül ilyenek: az Országos Diákszínjátszó Egyesület (ODE) által szervezett Regionális Találkozók, a Magyar Drámapedagógiai Társaság (MDPT) által szervezett Weöres Sándor Gyermekszínjátszó Találkozók, a Helikoni Ünnepségek, az Arany Deszka Fesztivál, a Teleszterion Színházi Műhely által életre hívott Őszi Dionüszia, a Pápán Progress néven megújuló ifj. Horváth István Nemzeti és Nemzetközi Amatőr Színjátszó Fesztivál fesztivál, illetve az Ádámok és Évák Ünnepe.
A fesztiválok közül a legrégibb a Helikoni Ünnepségek. Az ODE és az MDPT által rendezett fesztiválok szintén fontos részét képezik a megye amatőr színházi életének, csakúgy, mint az Ádámok és Évák Ünnepe, amelyet a Veszprémi Petőfi Színház rendez.
A 2010-es évek elején a Progress Fesztivál és az Őszi Dionüszia a Teleszterion Színházi Műhely szervezésében Pápán működött a Jókai Mór Művelődési és Szabadidő Központ (JMSZK) támogatásával. 2015-től Baloghné Uracs Marianna – aki addig a JMSZK vezetője volt – a megyei Nemzeti Művelődési Intézet (NMI) vezetője lett, a pápai művelődési központ új vezetése pedig nem tudott megállapodni a fesztiválok szervezőivel, így az Őszi Dionüszia megszűnt, a Progress Fesztivál pedig 2017-től a Soproni Petőfi Színházban kerül megrendezésre.[6]
Az Országos Diákszínjátszó Egyesület fesztiválszervezői köréből kiválva, de szoros együttműködést tartva jött létre az Arany Deszka Fesztivál 2003-ban, amelynek alapítója Németh József (a Veszprém Megyei Amatőr Színjátszók Egyesületének elnöke). Az Arany Deszka Fesztivált rendszerint Ajkán rendezték meg, de országos hatáskörben működött, így fontos hatást gyakorolt a régió színjátszó életére. A fesztiválon ifjúsági és felnőtt amatőr színjátszó előadások versenyeztek az Arany Deszka Díjért, amit közönségszavazás alapján osztottak ki, valamint bevezették a Magyar Színjátékos Szövetség arany, ezüst és bronz minősítéseit is.
„A Helikoni Ünnepségek a dunántúli középiskolás korosztály nagy hagyományokkal rendelkező, kétévente megrendezésre kerülő keszthelyi, kulturális seregszemléje, ahol a diákok iskolai keretek között, 20 művészeti kategóriában, szakértő zsűri előtt mérik össze tudásukat.”[7] – így definiálja magát a Helikon. A fesztivál kétévente kerül megrendezésre, amelyen csak a középiskolás korosztály vehet részt, a nevezések iskolai keretek között zajlanak. A Helikoni Ünnepségek a térség legtöbb középiskolást megmozgató rendezvénye (2008-ban a rendezvény ötven éves jubileumán a résztvevők száma meghaladta a négyezer főt).[8] A húsz művészeti kategória, amelyekben jelentkezhetnek középiskolás diákok: az ének-zene különböző fajtái, a néptánc, a moderntánc és a mozgásművészetek különböző csoportjai, filmes és vizuális művészeti kategóriák, vers- és prózamondás, valamint a színjátszás.
Fürj Katalin, Komáromi Sándor és Király Dániel is egyetértett abban, hogy a Közép-Dunántúli Régióban ezeknek a fesztiváloknak nélkülözhetetlen jelentőségük volt a diákszínjátszó élet szempontjából. Ha korszakot kellene meghatározni, valószínűleg a 2000-es évek vége, a 2010-es évek eleje lehetne a fesztiválok virágkora. Különböző városok különböző fesztiváljaira utaztak a diákok és csoportvezetők, megnézték egymás előadásait, és beszélgettek egymás munkájáról.
Fürj Katalin a Helikoni Ünnepségekről így mesélt: „A Lovassyból odamegyünk vagy százötven diákkal. Mivel szinte minden kategóriában fellépnek gyerekeink, egyik helyszínről vándorlunk a másikra, és szurkolunk egymásnak.” A Helikon közösségteremtő ereje valószínűleg ebben is rejlik. Amikor a színjátszó megnézi a néptáncost, a néptáncos pedig az énekkar produkcióját, az segít az iskolai közösség erősödésében. Fürj Katalin szerint a Helikoni Ünnepségek másik nagy érdeme, hogy találhatnak alkalmat arra, hogy megnézzék más iskolák fellépéseit is. Emellett vannak kiegészítő programok, ahol a különböző városokból érkezett fiatalok ismerkedhetnek egymással.
Komáromi Sándor és Fürj Katalin is egyetértett abban, hogy mára mintha megváltozott volna a fesztiválok hangulata. Még mindig eljárnak diákszínjátszó csoportok egy-egy fesztiválra, de a nagy létszámú, pezsgő színjátszó élet mintha hanyatlóban lenne.
Fürj Katalin egy korábbi interjúban így nyilatkozik a fesztiválok helyzetéről: „Régi mániám, hogy a színjátszó találkozókon a versenyjelleg helyett a fesztivál jelleget kellene erősíteni. Mondom ezt annak ellenére, hogy már elég sok díjat kaptunk. (…) Én magam is sokat tanultam abból, hogy néztem előadásokat, majd meghallgattam, amit a szakma elismert képviselői elmondtak róluk. (…) A siker arra való, hogy töltekezzünk belőle, aztán hamar tovább kell lépni, de nincs ez másképp a kudarccal sem: nincsenek kudarcok, csak tanulási folyamat van, amelybe beépítjük őket. Ezért aztán egy számomra ideális fesztiválon megnéznénk egymást, meghallgatnánk a szakemberek véleményét, hogyan és miben kellene még fejlődnünk, beszélgetnénk egymással a látott előadásokról, a gyerekek is ismerkedhetnének, barátkozhatnának egymással. (…) Röviden: ahol díjakat osztanak, ott jó, ha kapsz, de ha nem osztanának, nekem nem hiányoznának.”[9]
A korábbi véleményére reflektálva Fürj Katalin beszélgetésünk során hozzátette: „Sok évvel az elhangzott mondatok után ma sem gondolom másként. De ha már ragaszkodunk a díjakhoz ebben a teljesítményorientált világban, szerintem talán azt lehetne megfontolni, nem kellene-e az országosan egységes, időtálló értékelési rendszert (ami ebben a műfajban talán nem is lehetséges) feltételező minősítések helyett a fesztiválokon díjakat osztani. Emellett korábban jó kezdeményezésnek tartottam, hogy az előadások után a gyerekek egymással (is) beszélgethettek a látottakról, mert ez a műhelyszerű működést erősítette.”
Komáromi Sándor így fogalmazott a pápai diákszínjátszásról, amely fontos gondolat lehet a fesztiválok és a pezsgő diákszínjátszó élet kapcsán: „Mintha az évek múlásával sok szerethető és értékelhető dolog felejtődne kulturális téren, és peregne lefele, mint az őszi levelek a fáról. Ezeket egyesével kell visszarakni. Mert nincs ősz, nem kell leperegni. Nem hiszek abban, hogy minden bomlik. Az van, amit mi megteremtünk magunk köré.”[10]
IRODALOMJEGYZÉK
Fekete Anikó, Generációk diákszínháza, Aktivitás Alapítvány, Budapest, 2018.
Szücsné Pintér Rozália, Őszi „emlékszüret” – Rozi módra, Drámapedagógiai Magazin, Különszám 2, 2012.
Wenczel Imre, Drámanap Veszprémben, Drámapedagógiai Magazin, Különszám, 2004.
A jelenlét tudománya, https://tehetseg.hu/interjuk/jelenlet-tudomanya (Letöltés: 2021.09.10.)
[1] A műhelyportré Fürj Katalin és Komáromi Sándor drámatanárokkal, valamint Király Dániel színművésszel történt beszélgetés alapján készült.
[2] Szücsné Pintér Rozália, Őszi „emlékszüret” – Rozi módra, Drámapedagógiai Magazin, Különszám 2, 2012, 37.
[3] Wenczel Imre, Drámanap Veszprémben, Drámapedagógiai Magazin, Különszám, 2004. 19.
[4] Szücsné Pintér Rozália i.m., 37.
[5] Uo. 33.
[6] Fekete Anikó: Generációk diákszínháza, Aktivitás Alapítvány, Budapest, 2018. 88.
[7] http://helikoniunnepsegek.hu/mi-a-helikon/
[8] http://helikoniunnepsegek.hu/mi-a-helikon/
[9] https://tehetseg.hu/interjuk/jelenlet-tudomanya
[10] FEKETE Anikó, Generációk diákszínháza, Aktivitás Alapítvány, Budapest, 2018. 90.