Múltidézés
Sokféleképpen kezdődhet egy diákszínjátszó műhely élete. A valódi kezdőpont valószínűleg meghatározhatatlan, ha valaki mégis tudni véli, az nem számol az egyéni történettel, a hovatartozással, azokkal az irodalom-, történelem-, vagy éppen angoltanárokkal (a sor szabadon folytatható), akik tudatosan, vagy tudattalanul bevezetik a diákokat a színház világába, és a drámapedagógia módszereit sokszor ösztönösen jól alkalmazva elindítanak egy folyamatot, amelyből tíz-húsz, vagy akár ötven év múlva városokat, régiókat behálózó, mozgásban tartó és megújító műhelyek bontakoznak ki. Jelen írásomban a pécsi diákszínjátszás történetét igyekszem bemutatni, de történetem csupán a ’60-as évekig nyúlik vissza, s valójában csak a kétezres évek környékén teljesedik ki, a sokszor, sokféleképpen feldolgozott ’80-as évekről kevesebbet szól, s biztosan nem hiánytalanul.[1]
1960-ban történt, hogy Bécsy Tamás egyetemi tanár, színháztörténész, esztéta, kritikus a Nagy Lajos Gimnáziumban megalapította az Irodalmi Színpadot, melynek egyik kultikus, bemutatkozó előadása a Csurgói Diákszínjátszó Napokon került bemutatásra.
A kezdő csapat tagja volt többek között Bagossy László, aki a ’80-as évekre megkerülhetetlen figurája lett a pécsi diák- és amatőr színjátszó életnek. A gimnáziumban aztán később, 1978-ban már irodalmi-drámai osztály is indult – ez előképe lehetett a későbbi drámás képzést biztosító iskoláknak -, ám ez a képzés a ’80-as évek közepére megszűnt. Az utolsó osztályból olyan alkotók kerültek ki, mint például Sramó Gábor (a Bóbita Bábszínház igazgatója), vagy Szilágyi Eszter Anna (drámaíró, rendező), akik ma is aktívan részt vesznek a régió kulturális életében.
„Az egyetemen egyik tanárom volt Bécsy Tamás, akinek a tanítványai nekem korábban gimnáziumi tanáraim voltak. – meséli Dr. Zalay Szabolcs, a Pécsi Leőwey Klára Gimnázium jelenlegi igazgatója. – Bécsy egyik tanítványa, Ambrusné Ferincz Éva nekem osztályfőnököm volt a Nagy Lajos Gimnáziumban, és ott vezetett iskolai színjátszókört. Én, gátlásos kisfiú révén rögtön jelentkeztem hozzá, mert eldöntöttem, hogy ezt a gátlásosságot megpróbálom kidolgozni magamból, így négy évig színjátszós lettem a gimnáziumban, előbb Ferincz Évánál, később pedig Bagossy Lászlónál, aki szintén Bécsy-tanítvány volt. Ő rendezett nekünk Jónás könyvét, voltunk a Helikonon, jártunk a diákszínjátszó fesztiválokra is.”
Innentől kezdve egészen a kétezres évek közepéig azt láthatjuk, hogy fel-felbukkan a pécsi középiskolákban a diákszínjátszás. Van, ahol kitartó, sok éves múlttal rendelkező műhelyekről beszélhetünk, és van, ahol csak időszakos, néhány évig működő, s egy-egy tanár személyéhez kapcsolódó színkörökről, azonban a diákszínjátszás intézményes formát egészen 2007-ig nem ölt. De hogyan jutunk el addig, hogy mára több száz diák és számos középiskola részvételével talán az egyik legaktívabb és legszínesebb diákszínjátszó élet éppen Pécsen található?
Dráma a középiskolában. A diákszínjátszás megjelenése a Pécsi Leőwey Klára Gimnáziumban.
„1991 tavaszán sétáltam a pécsi Sétatéren, a zsebemben három önéletrajzzal, ötödéves magyar-esztétika szakos tanár hallgatóként. – meséli Dr. Zalay Szabolcs – A Leőwey elé érve nagyon megtetszett nekem az épület, bementem hát szerencsét próbálni. Az egyik magyaros kolléganő éppen egy héttel korábban jelentette be, hogy nyugdíjba megy, így volt egy üres hely. Mint kiderült, ez óriási szerencse volt, mert aztán se előtte, se utána egy bő évtizedig nem volt üresedés a Leőweyben.”
Zalay Szabolcs a Leőwey tanári karához csatlakozva rögtön munkához is látott. Önképző kört indított az iskolán belül, amelynek fókuszában az első hónapokban a beszélgetés, a közös olvasmányélmények megvitatása állt. Aztán felmerült az igény, hogy a beszélgetések valamilyen alkotásban is megmutatkozzanak: így jött létre a Hangulap című diákújság, majd az írás színházi irányt vett, az önképzőkör diákjai ugyanis színdarab írásába fogtak. „Az első drámát a Föld-napjára készítettük, ezek a gyerekek ugyanis biológia-szakos diákok voltak. A környezet problémáira akartuk felhívni a figyelmet. Egy háromszintes drámát írtunk, amit az iskola dísztermében adtunk elő, az volt a címe, hogy Haló-mindenség. Az előadást látta Vatai Éva, aki ekkoriban a franciaországi La Roche-sur-Yon-ba vitt ki minden évben színjátszókat egy fesztiválra, ahol az volt az egyik kritérium, hogy a csoport vigyen egy rövid, tízperces darabot, anyanyelven is. Éva kérdezte, hogy lenne-e kedvem rendezni egy ilyen előadást, és elvinni erre a fesztiválra. Ekkor előszedtem a középiskolás élményeimet, és megrendeztem a gyerekekkel a Jónás könyvét, amit velünk anno Bagossy László csinált meg. Ugyanazokkal a fiúkkal dolgoztam, akikkel a Haló-mindenséget is csináltuk. Erre a franciaországi fesztiválra aztán több éven át jártunk, óriási élmény volt.” (Dr. Zalay Szabolcs)
Az iskolában a kilencvenes években már működött a francia Dráma Műhely, ami azóta is része a Leőwey életének, a műhely működéséért és a szakmai programért ma a Francia Nyelvű Diákszínjátszásért Alapítvány felel, a program egyik vezetője Vatai Éva.
A Leőwey Klára Gimnázium egyik legizgalmasabb aspektusa drámás szempontból az 1996-1997-es tanévben „DráMások” néven megalakult Leőwey Drámatársaság. Az iskola tanári karából elsőként Vatai Éva vett részt a Magyar Drámapedagógiai Társaság 120 órás tanfolyamán, majd ajánlására a következő évben Zalay Szabolccsal együtt még négy-öt leőweys pedagógus végezte el a képzést Kaposi Lászlónál. „Maradandó élmény volt ez a képzés számunkra, mert ekkor döbbentünk rá, hogy bizony, vannak hézagok a pedagógiai eszköztárunkban. – meséli Zalay. -Elég kellemetlen volt, hogy egy mérnökember oktat minket, végzett tanárokat, rájönni, hogy azért jó lenne, ha lenne az óráinknak fókusza, ha tiszták lennének a meghatározott szituációk, keretek. Kaposi elég kegyetlen volt, de nagyon megkedveltük egymást ezalatt az időszak alatt. Később meghívott engem a képzésre, ahol drámatanárokat oktattunk, sőt, a 120 órás tanfolyamot is átvettük, két alkalommal is meghirdettük itt Pécsett Vatai Évával.” A DráMások amolyan módszertani munkacsoport volt, létrejöttéről és kitűzött céljairól a Drámapedagógiai Magazin 1996-os számában jelent meg átfogó írás.[2]
A képzést követően tehát a Pécsi Leőwey Klára Gimnázium tanári karában több drámatanár is jelen volt, akik hasonló tudással és eszköztárral rendelkeztek. Az alapcsapat öt főből állt: Kőrösiné Vatai Éva, Haas Éva, Rédli Mária, Zalay Szabolcs és Mádai Gabriella. Vatai Évának a szerveződésben meghatározó szerepe volt, de a szakmai munkából mindenki kivette a részét. „Éva kihirdette, hogy minden héten kedden ekkor és ekkor ülésezzünk. – meséli Zalay – Megnéztük egymás óráit, elemeztük, boncolgattuk a látottakat, volt ott minden, sírás, toporzékolás, de ez szakmailag hasznos volt, és a műhely maga hosszú évekig működött.”
A csapat nagy erőkkel vetette bele magát a munkába, és mindebben az intézmény támogatását is élvezték. Hétvégi továbbképzéseket, nyílt órákat, workshopokat szerveztek a kollégáknak, emellett pedig több színjátszókört is létrehoztak az iskolán belül. Talán a Leőwey különlegessége – mind a mai napig -, hogy az iskolában működő színjátszókörök nyelv szerint is elkülönülnek. Már ekkor létezett az iskolában a francia nyelvű színkör Vatai Éva vezetésével, emellé csatlakozott az angol, az olasz (Pappné Mádai Gabriella vezetésével), a német, és természetesen volt magyar nyelvű színkör is, amit Zalay Szabolcs vezetett.
„Egy idő után én leváltam Éváról és saját útra léptem, ekkor rendeztem a Térerőt, aztán Schwajda György Mariját, majd jöttek a Helikoni rendezvények Keszthelyen, ahova az RDT mellett sokszor vittük az előadásokat. Ezeken a rendezvényeken mindig részt vettünk, és bár a zsűri sokszor kegyetlenül szétszedte az előadásokat, ami olykor fájdalmas volt, de arra neveltem a gyerekeket, hogy bár nem kell mindent elhinnünk a zsűrinek, de figyeljenek, mert szakmailag ezek a beszélgetések a mi fejlődésünket szolgálják.”
Dr. Zalay Szabolcs 2012-ben lett a Pécsi Leőwey Klára Gimnázium igazgatója, ettől kezdve a drámára új hangsúly került. Mind az iskola drámatanárai által vezetett idegen- és magyar nyelvű színjátszókörök, mind pedig az Eck Imre Alapfokú Művészeti Iskola által kínált művészeti képzés lehetőséget ad az ide járó diákok számára a drámával való foglalatoskodásra. A drámás felfogás szerepet kapott az igazgató iskolavezetési koncepciójában és kutatótanári programjában is. A leőweys diákok állandó résztvevői az Országos Diákszínjátszó Egyesület rendezvényeinek, de a tantestület törekszik arra is, hogy a gyerekek minél több művészeti rendezvényen vegyenek részt, mint például a Helikon, az Arany János Művészeti Fesztivál, vagy korábban a Pécsi Országos Színházi Találkozó off-programjai. „Többször volt rá próbálkozás, hogy összefogjanak a drámás- és művészeti iskolák és a pécsi kulturális intézmények, színházak, de egyelőre ezt a nagy összefogást nem sikerült létrehozni. Tóth Zoliék működésétől sokat várok, látom, hogy milyen gyümölcsöző módon működnek együtt a bábszínházzal is, ezt egy nagyon jó iránynak tartom.” – mondja Dr. Zalay Szabolcs.
Egyéni és közös utak
Alapi Tóth Zoltán mostanra vitathatatlanul a pécsi színházi és amatőr színjátszó élet egyik vezéralakja, azonban találkozása a diákszínjátszással nem Pécshez, hanem Sárbogárdhoz, és Leszkovszki Albinhoz köthető. Volt sárbogárdi diákszínjátszóként, pécsi pedagógus hallgatóként hamar belecsöppent a pécsi színházi életbe, majd rövidesen összesodorta a szél Bagossy Lászlóval, aki akkoriban az amatőr színjátszó élet felélesztéséért felelt a városban. De hogyan lesz valaki pedagógus hallgatóból néhány év alatt a helyi színházi élet egyik központi alakja?
„Sétáltam az utcán, és szembejött Mikuli János (a Janus Egyetemi Színház vezetője), aki hozzám hasonlóan sárbogárdi diákszínjátszó volt fiatal korában, innen ismertük egymást. – meséli Tóth Zoltán. – Ekkoriban ő éppen diákcsoportokkal dolgozott a Nagy Lajos Gimnáziumban, de már működött az egyetemi színház is, hívott, hogy menjek hozzájuk játszani. Aztán aznap délután összefutottam Szabó Attilával is, ő megerősített, hogy mindenképpen menjek el a Janushoz, majd említette, hogy indul a Bóbita Bábszínházban egy animációs színkör, érdemes lenne megnéznem azt is. Végül mindkét helyre elmentem játszani. A diákszínjátszással Pécsen 2002-2003 körül kerültem közelebbi kapcsolatba, amikor Dévényi Annával és Boglári Tomival létrehoztuk a Délibáb nevű diákszínjátszó találkozót, ahová nagyon sok csoport eljött. Ide nem csak pécsieket hívtunk, ott voltak például Szekszárdról Ördög Tomiék, Fábián Petiék, de ott voltak a pécsiek is: Zalay Szabolcs és Vatai Éva a Leőweyből, Mikuli Jánosék a Nagy Lajos Gimiből.” A Délibáb két egymást követő évben valósult meg, többször nem került megrendezésre. A szervező csapat viszont, mely elsősorban a Bóbita Bábszínházban tevékenykedő animációs színkör tagjaiból állt, együtt maradt, és nem sokkal ezután létrehozta az Apolló Kulturális Egyesületet. „Megszűnt az animációs színkör a színházban. – meséli Tóth Zoltán. Tulajdonképpen azért hoztuk létre ezt az egyesületet, hogy meg tudjuk teremteni magunknak azt a financiális hátteret, amiből folytatni tudjuk a munkát. Mi voltunk az ős-apollósok, ezt így szoktuk mondani.”
Tóth Zoltán első színjátszó csoportja meghatározó jelentőségű, ha a jelenlegi pécsi diákszínjátszó életet vizsgáljuk, ugyanis az egykori csoport tagjainak nagy része ma az Eck Imre Alapfokú Művészeti Iskola drámatanára. „Egyszerre voltam tanítási gyakorlaton a Kodály Zoltán Gimnáziumban, és vezettem színjátszókört a Janus Pannonius Gimnáziumban is. Így lett rövid idő alatt négy csoportom. Amikor bemutattuk A bogyósgyümölcskertész fiát 2007 tavaszán, az olyan sok diákhoz eljutott, hogy amikor aztán ősszel meghirdettük az újságokban, hogy jelentkezzenek a fiatalok színjátszó körbe, százhetven fölött volt a jelentkezők száma.” Ezen a ponton kapcsolódott be a munkába a pécsi diákszínjátszó életet ma is meghatározó drámatanárok jó része, akik közül sokan korábban Tóth Zoltán színjátszó csoportjába jártak. A teljesség igénye nélkül: Ákli Krisztián, Gál Éva, Tölgyfa Gergely, Komlóczi Zoltán és Lakatos Hajnalka is ide járt. „Másodikos korukban, amikor tanítási gyakorlaton voltam, csináltuk az első előadást, ez egy Janikovszky Éva-darab volt, valamilyen iskolai ünnepségre. A következő évben csináltunk egy saját improvizációkból épülő darabot, aztán jött a Magyar zombi (Tasnádi István: Finito), majd A bogyósgyümölcskertész fia. Ekkorra kialakult egy közösség, akik ráadásul nagyjából egy korosztályhoz is tartoztak: Keresztény Tamás, Komlóczi Zoltán, Tölgyfa Gergely, Somoskői Jucek voltak talán a legmeghatározóbbak. Volt az egésznek egy lendülete, kaptunk egy olyan impulzust a diákszínháztól és aztán a gyerekektől, ami tevékennyé tett bennünket is. Ehhez a csapathoz kapcsolódott szorosan Szalai Ádám is, aki Dombóvárról érkezett, és mindig szívesen ajánlottunk neki munkát, illetve már diákkorukban elkezdtek csoportokat vinni Cseri Hanna és Vilmos Noémi is. Egyszóval létrejött egy alkotó közeg.”
2007-2009 között összesen hét-nyolc színkör működött az Apolló égisze alatt. Gál Éva és Ákli Krisztián a Bagossy Lászlóval közösen létrehozott egyetemi színkörhöz is csatlakoztak, később pedig színházi nevelési előadások is elkezdtek létrejönni az Apollón belül. Bővült a kör, a létszám, a lépték, így tulajdonképpen már az indulás pillanatára is igaz az, amit azóta is láthatunk: a pécsi diákszínjátszás nem korlátozódik a középiskolákra, hanem komplex módon, a korosztályok, módszerek és színházi világok, az amatőr- és profi színházcsinálás vegyületéből áll össze.
„Gimi alatt mi leginkább Tóth Zolival, Komlóczi Zolival és Bagossy Lászlóval dolgoztunk. – meséli Vilmos Noémi. Utolsó évben Bagossy azt kérte tőlünk, hogy rendezzük mi a darabot, ő csak ránézett néha a munkára. Ez lett a Zuhanás közben című előadás, amit végül Fejes Szabolcs rendezett hivatalosan, de igazából ez egy nagyon jó hangulatú közös munka volt. Ugyanebben az évben nyílt rá lehetőség, hogy ’eckes’ csoportokba jelentkezhettek művészetisek. Itt nem a saját osztályunkkal dolgoztunk, hanem tematikus csoportokban, projektek szerint. Ennek a keretében jött létre a Mikor az isten csillagokat teremtett című előadás, amit Cseri Hanna rendezett. Ő akkor már nem diákként, hanem drámatanárként vitte a csoportot, de mivel velünk még egy időben járt az iskolába, mi tulajdonképpen barátok is voltunk. Ez nekem nagyon meghatározó munkafolyamat volt, az előadás a semmiből jött létre, szövegkönyv nélkül, beszélgetésekből és játékokból. Ma is sokat próbálok meríteni ebből a folyamatból.”
Művészeti képzések Pécsen
Szintén 2007- ben történt, hogy a Pécsi Művészeti Gimnázium (MÜSZI) vezetősége úgy döntött, a tánctagozat mellett drámatagozatot is szeretne indítani. Tóth Zoltán (aki ekkoriban történelmet tanított az iskolában) és Fükéné Walter Mária tette le a képzés alapjait úgy, hogy a következő év őszén el is tudott indulni az iskolában a drámatagozat Tóth Zoltán vezetésével (egészen 2014-ig ő vezette a tagozatot).
2010-ben anyagi okok miatt az Eck Imre AMI működtetését az Apolló Kulturális Egyesület vette át. Ekkortól az Eck Imre Művészeti Iskola (AMI) keretein belül működtek a korábbi csoportok is, az Apolló pedig egy idő után egyre több iskolától kapott megbízást a drámás képzés vezetésére.
„Nekem a diákszínjátszás erősen a MÜSZI-hez kötődik. Nagyon fontos élmény, hogy az embernek egyszer csak lesz egy második családja. Megtanulod kommunikálni a gondolataidat, elfogadni, ha visszautasítják az ötletedet. Megtapasztalod, hogy milyen bevonódni egy közös ügybe, és közben találkozol a művészettel, a szöveggel, zenével, tánccal. Szerintem nagyon sok művészeti területen dolgozó ember a diákszínjátszó évek alatt szeretett bele a színházba, én is nagyon otthon éreztem magam ebben a világban, és itt jöttem rá, hogy ez lehet az én utam.” Mára a MÜSZI-n kívül a Nagy Lajos Gimnáziumban, a Janus Gimnáziumban, a Pécsi Leőwey Klára Gimnáziumban is vezet képzést az Eck AMI, sokan részt vesznek a képzésben a Babits Mihály Gimnázium és a Radnóti Mihály Gimnázium diákjai közül, emellett pedig gyermekszínjátszó műhelyt vezet az Apolló, összesen nyolc helyi iskolában. Ezekben az intézményekben jellemzően az iskolán belül is vannak drámaórák, amit kiegészít a művészeti iskola által biztosított plusz óraszám.
„Amikor én művészetis voltam, nekünk az apollósok és az escargósok voltak a felnőttek, akikhez az igazán menők be tudtak csatlakozni a művészetisek közül. Kilencedikes drámásként szerintem mindenkiben volt egy vágy, hogy egyszer majd meghívást kapjon oda. Többen is voltak, akik érettségi után akár egy, akár több évre maradhattak ebben a közegben csoportot vinni, vagy csak besegíteni valakinek. Mára ez már nem ennyire evidens, most talán nem is akkora az átjárás az intézmények között.” – meséli Vilmos Noémi.
A következő sarokpont talán az lehetett, amikor az Apolló Kulturális Egyesület megkapta a Szivárvány Gyermekház kamaratermét, ami ezután egyfajta diákszínjátszó központtá vált a csoportok számára. Egészen a koronavírus járvánnyal bekövetkező változásokig a Regionális Diákszínjátszó Találkozók elsődleges helyszíne is ez lett. 2008 januárjában, a Kultúra Napján nyitotta meg kapuit a terem azzal a céllal, hogy a diákszínjátszó előadásokat itt repertoár-szerűen lehessen játszani, és mindehhez a próbahely is biztosítva legyen. Ez lett az Apolló Kulturális Egyesület és az Escargo Hajója Színházi és Nevelési szövetkezet székhelye.
A koronavírus járványt megelőző években Pécsett kialakult a helyi drámatagozatos iskolák, a MÜSZI-sek és a színjátszó körök találkozóinak rendszere. Ősszel közös évindító rendezvényt szerveztek, ahol a közös játék állt a program fókuszában, ősz közepén került megrendezésre a Játsszunk Együtt Röviden (JER), győri mintára. Voltak közös karácsonyozások, színházlátogatások, táborok, ebbe a sorba illeszkedett tavasszal a Regionális Diákszínjátszó Találkozó, és év végén egy olyan alkalom, ahol mindenki bemutathatta a saját előadását. Mindez a 2012/2013-as tanév óta ebben a formában valósult meg, s talán most, a járványhelyzet hatására kerül majd újragondolásra. „ODE elnökként magam ellen beszélek, de azt hiszem, egy ilyen közösségnek nincsen szüksége az országos és regionális találkozókra, mert kiforrja magát ettől függetlenül is. Ezzel persze nem azt állítom, hogy ezek nem fontosak, mert a szakmai találkozások mindig feltöltik a tanárokat, és a gyerekeknek is jó felületet tudnak biztosítani.” – mondja Tóth Zoltán.
Miért éppen Pécs?
Elvitathatatlan, hogy Pécs mind színházi, mind más művészeti területeken kiemelkedően nagyszámú alkotót tud felmutatni, ez a tendencia pedig a diák- és amatőr színjátszásban is megmutatkozik. A beszélgetés alapján úgy hiszem, ez öngerjesztő folyamat lehet. Ahol a kultúra egyszer virágozni kezd, ott kellő gondozás mellett egyre több területet fog elfoglalni magának. „’68-ban itt volt az első gyermekszínjátszó találkozó, amit aztán egészen 1990-ig két évente Pécsen rendezett meg a Magyar Drámapedagógiai Társaság. – meséli Tóth Zoltán. Ez azt jelenti, hogy itt úgy nőttek fel generációk, hogy ők tudták, hogy ez fontos. A Zsolnay Negyed programigazgatójának élete első munkája az 1988-as gyermekszínjátszó találkozó megszervezése volt. Más úgy tárgyalni a hatalomban lévőkkel, hogy ismerik a közeget, de a kivételezett helyzet elsősorban a kivételesen sok munkának köszönhető. Mindig vannak olyan személyek, akik intézményi szinten összefognak egy-egy szervezetet. Én is egy olyan figura vagyok mára, aki az időt és az energiát nem elsősorban a csoportoknak és a gyerekeknek szentelem, hanem az intézményi háló összetartásának. Nyilvánvalóan ezért fonódik össze nagyon szorosan a nevemmel a jelen, és Bagossyéval a múlt. Bécsy Tamás, aki valóban sok mindent megalapozott Pécsen, mindig intézményi kereteken belül dolgozott, és ez nagyon fontos. Bagossy László azért volt bizonyos értelemben mérföldkő, mert ő maga teremtette meg a hátteret ezekhez a folyamatokhoz. Az Egyetemi Színpad, az Ifjúsági Színpad, az Irodalmi Színkör, a Pécsi Harmadik Színház, a Horváth Színház, a Pécsi Nemzeti Színház idősebb generációja – akik közül sokan Bagossy színjátszói voltak -, mind-mind összefonódott az ő nevével. Egészen a 60-as évektől azért volt Pécs a diák- és gyermekszínjátszás egyik központja, mert volt egy Bagossy László, aki mindezt összefogta. A ’90-es években aztán keletkezett egy vákuum, amit szépen kitöltöttek a Pécsen azóta is meghatározó iskolai színjátszókörök, de ezek kevésbé a profi színházi irányból, mint inkább az iskolai színjátszás irányából érkeztek. A fontos mégis csak az, hogy mindennek egy célja volt, hogy a diákok szerveződéséből színházi munkák jöjjenek létre, miközben fejlődik a közösség is. Mindig van egy alkotó, és az alkotó korszakai határozzák meg az adott csoport működését. Vannak olyan alkotók, akik képesek a folyamat mögé intézményi hátteret szervezni, és vannak, akik csak magukban, vagy a saját intézményi kereteken belül dolgoznak.” (Tóth Zoltán)
Irodalomjegyzék
Fekete Anikó, Generációk diákszínháza. Aktivitás Alapítvány. Budapest, 2018.
Drámapedagógiai Magazin, (1996 1.sz.) Dráma-vár dél-nyugaton http://epa.oszk.hu/03100/03124/00012/pdf/EPA03124_dpm_1996_1_027-029.pdf
Pécsi Arcok – Bagossy László: Titok? Talán az, hogy őszinte vagyok. https://www.pecsiujsag.hu/pecs/hir/helyi-hireink/pecsi-arcok—bagossy-laszlo-titok-talan-az-hogy-oszinte-vagyok
[1] A műhelyportré a Dr. Zalay Szabolccsal, Alapi Tóth Zoltánnal és Vilmos Noémivel folytatott beszélgetések alapján készült.
[2] Drámapedagógiai Magazin (1996), Dráma-vár dél-nyugaton (http://epa.oszk.hu/03100/03124/00012/pdf/EPA03124_dpm_1996_1_027-029.pdf)