A Nemes Nagy Ágnes Művészeti Szakgimnázium[1] története az 1960-as évek végéig nyúlik vissza, amikor a XI. kerületi önkormányzat elhatározta, hogy létrehoz egy ápoló- és asszisztensképző szakközépiskolát, amiből addigra a fővárosban már jó néhány létezett. A frissen induló iskola tanári karát csupa fiatal szakemberrel töltötték fel. Köztük volt Pintér Zsuzsa (későbbi igazgató) is, aki két pilisszentkereszti tanévet követően frissdiplomásként éppen a Magyar-Szovjet Baráti Társaságban tanított orosz nyelvet, majd az új iskolában magyar-orosz szakos tanári állást kapott. Ambiciózus, többnyire vidékről érkező fiatalokból állt az új tantestület, ami jó alapot jelentett egy humánus, nyitott pedagógusközösség kialakulásához. Az intézmény dinamikus fejlődésnek indult, az egészségügyi szakképzést sport- és kulturális programokkal egészítették ki, diákok és tanárok igazi közösséggé formálódtak. 1976-ban az iskola felvette dr. Hetényi Géza, kétszeres Kossuth-díjas magyar belgyógyász nevét.
A kilencvenes években elkezdték megszüntetni a szinte éppen csak létrejött egészségügyi szakközépiskolákat, és ezzel párhuzamosan a természettudományi tárgyak is elkezdtek visszaszorulni a közoktatásban. A Dr. Hetényi Géza Egészségügyi Szakközépiskola, melynek Pintér Zsuzsa előbb megbízott igazgatója, majd 1994-től kinevezett igazgatója lett, a főváros legkisebb ilyen típusú intézménye volt, döntésre kényszerült: beszáll a versenybe és megküzd a többi szakközéppel a tanulói létszámokért és a fennmaradásért, vagy irányt változtat, és új utat keres magának. A vezetés az utóbbi mellett tette le a voksát.
„… aztán betette a lábát a Zuti.”
A kilencvenes években átalakulás kezdődött az intézményben, aminek egyik indikátora a szakképzést érintő kényszerítő tényező volt. Valamerre lépni kellett, de az út nem volt egyértelmű, egészen addig, amíg már Pintér Zsuzsa igazgatósága alatt meg nem érkezett az iskolába Zuti Krisztián magyartanár (jelenleg az iskola szakmai intézményvezető-helyettese), aki különleges, interaktív magyaróráival felbolygatta a tantestületet. „Zuti bevitte a drámát az órákra. Egyértelmű volt, hogy ezzel van feladat, ebben van jövő, erre kell elindulnunk” – emlékezik Pintér Zsuzsa. A tantestület nagy része nyitott, befogadó volt az új módszer iránt. Hozzászoktak már a változáshoz, hiszen az indulás óta annyi belső és külső tényező módosult, szabályok és formák váltották egymást, hogy a közösség egy része úgy gondolta, érdemes esélyt adni az új pedagógiai irányzatnak. A látott eszközöket egyre több magyar szakos tanár és osztályfőnök is átvette, de akadt, aki nem volt elragadtatva a fejleményektől. „Nem mindenki gondolkozott egyformán az új módszerekről. Volt, aki úgy vélte, fellazul a diákok munkához való viszonya, romlik a tanulási eredményesség. Egy magánbeszélgetésben még a liberalizmus térhódításának képe is felrémlett…”
Visszatérő kérdés és probléma a tanulmányi eredmények romlása – nem csak a fent nevezett iskolában, de a legtöbb drámatagozaton, sőt általában véve a reformpedagógiai intézményekben. Mi változik valójában a drámapedagógia hatására a gyerekek attitűdjében, ami annyira riasztó lehet egy nem ehhez szokott pedagógus számára?
„Ha valakinek kötelező drámával, színházzal foglalkoznia, az biztos, hogy feszélyező is tud lenni: ennek belülről kell fakadnia. De ha megvan az összhang, akkor megtanulsz bátorságot szerezni ahhoz, hogy szót kérj, majd beszélj, ha megkapod. Segít, hogy kiálljunk magunkért, hogy kifejezzük magunkat. Ez fontos, mert sokan nem tudják, hogy merre induljanak el az életben, és ebben a dráma és a drámás közösség ad kapaszkodót. A tánc, a mozgás abban segít, hogy érzékenyebben közelítsünk egymáshoz, és ez a fajta érintkezés megkönnyíti a közösséggé válást.” (Dunai Csenge, volt tanuló)
A Dr. Hetényi Géza Egészségügyi Szakközépiskola, élén Pintér Zsuzsa igazgatónővel meghozta a döntést: humán szakközépiskolává alakult. Adódott viszont a kérdés, mi legyen az ápoló-asszisztens szakképzésen dolgozó pedagógusokkal, szakemberekkel, akiket érthetően nem szerettek volna szélnek ereszteni. A helyzet megoldásaként – Kápolnai Alíz igazgatóhelyettes szakmai vezetésével – létrehozták az iskolán belül a felsőfokú végzettséget adó képi diagnosztikai és intervenciós asszisztens képzést (mely nem sokkal később a Semmelweis Egyetemhez került át), így az egészségügyis tanárok is megtalálhatták helyüket az új rendszerben.
Adott tehát egy éppen formálódó drámatagozatos iskola, és egy vele párhuzamosan működő öt évfolyamos nyelvi tagozat egészségügyi orientációval, melyekről azt gondolhatnánk, hogy egymástól teljesen függetlenül működtek az intézményen belül. A beszámolók alapján azonban éppen ellenkezőleg, elsősorban a tantestületben kezdődtek meg az összefonódások, melyek aztán nyomot hagytak a tanórákon is: az egészségügyi szaktanárok elkezdtek tanulásmódszertani kurzusokra járni, az egész tanári kar együtt tanult újabb és újabb módszereket, a pszichológia alapjait tanórai keretben tanították a gyerekeknek is. Mindez persze nem véletlenül alakult így, a vezetőség az átalakulás során tudatos építkezésbe kezdett, melynek fókuszában egy egységes, felkészült és összetartó pedagógusközösség kialakítása állt.
„Ekkor lettünk műhely”
Ez az az időszak, amikor a ma már klasszikusan „drámás” iskolaként számontartott intézményben elkezd kiépülni a drámatagozat. Zuti Krisztián érkezése után röviddel jött Turi György (néptáncos, koreográfus), majd később Pallagi Ákos (ének-zene tanár) is. A drámaórák mellett megjelent a zene és a tánc. Az új kollégák érkezését hosszas keresés előzte meg, még ha – Pintér Zsuzsa elmondása szerint – nem is feltétlenül azt keresték, amit végül kaptak. „Négy-öt ének-zene tanár megfordult már az iskolában, amikor megjelent Pallagi Ákos. Olyan énektanárt akartam szerződtetni, aki énekkart csinál, klasszikus ének-zene órákat tart. Ákos egyáltalán nem ezt csinálta, mégis nagyon izgalmas, új színt hozott az iskolába, nagy tehetséggel nyúlt a gyerekekhez. Énekkarunk nem lett. Lettek viszont olyan ének-zene óráink, amilyenek sehol máshol nem.”
Az iskolában ekkor már egy ideje működött a színjátszó kör, ami tanórai háttérrel megtámogatva elindult a műhellyé válás útján. Pintér Zsuzsa említ egy fellépést a Ferencvárosi Művelődési Központban, ahová a Zuti Krisztián vezette színjátszó kör vitte el előadását. „Nekünk, akik a hagyományos, klasszikus színházon nevelkedtünk, ez az előadás kiábrándító volt. A gyerekek nem klasszikust mutattak be, saját élményanyagból dolgoztak, saját szókinccsel, a drámatanárok meg ezt hagyták… Ahogy mentünk haza, én legszívesebben elsüllyedtem volna. Aztán valahogy mégis elkezdett működni.”
Ahogy bővült a tantárgyak köre, új probléma ütötte fel a fejét: kevés lesz az óraszám. A drámatanárok (ekkorra Zuti Krisztián mellé Gyombolai Gábor és Bori Viktor is odakerült) féltették a saját óráikat, az újak kevesellték, amit kaptak, mindeközben a vezetés még mindig nem döntötte el, hogy tulajdonképpen szereti-e ezt az új, elsősorban improvizációkból épülő diákszínjátszást, vagy szívesebben látna súlyos vörös függönyöket és korhű jelmezeket a színpadon. Ebből a helyzetből aztán egy új csapat érkezése, és az ezzel járó szükségszerű átalakulás jelentette a kiutat. Jakob Nóra, Éles Eszter, Szegő Borbála és Herold Eszter belépésével a dráma-tánc-kreatív ének hármasát kiegészítette a színpadi mozgás, a bábjáték és a kreatív zene, melyek szintlépést jelentettek a drámatagozaton. Végül eljött a pillanat, hogy a dráma- és színészmesterség órák órarendi keretbe kerültek, és az iskola része lett a KIMI-nek (Keleti István Alapfokú Művészeti Iskola).
„És akkor olyan előadások kezdtek születni, amik elvarázsolták a tantestületet. Mert ahhoz, hogy ez így tudjon működni, nem elég néhány megszállott tanár, ahhoz egy egész támogató közösség kell. Talán akkor lettünk műhely.” – emlékezik Pintér Zsuzsa az időszakra. Mindehhez hozzátartozik, hogy ekkoriban az iskolák, így a Hetényi is, többnyire maguk rendelkeztek a forrásaikkal, ami a mai központosított iskolarendszerhez képest jóval nagyobb mozgásteret hagyott egy igazgatónak, így nyílhatott egyáltalán mód a hosszas útkeresésre.
Az indulás tehát szinte a véletlen műve. Azonban mindennek a befogadása, a döntés, hogy inspirációként, vagy éppen riasztó furcsaságként gondolnak a fiatal, ambiciózus pedagógus generációra – főleg a korszellem tükrében –, már felelős és bátor vezetői döntés. „Azt hiszem, az évek során mi idomultunk hozzájuk. Ahogy elkezdtünk órát látogatni, megtapasztaltuk, hogy mennyire másképp nyúlnak az alapanyaghoz, hogy mennyivel élményszerűbbek az órák. Akkor aztán egyre jobban belesimultunk mi is ebbe a világba.” – emlékszik vissza Pintér Zsuzsa.
2006-ban aztán elindult a színész II. képzés, amelynek szakmai alapjait Gabnai Katalin, illetve az akkori drámapedagógus szakirányú képzésen tanítványai, Jakob Nóra és Zuti Krisztián dolgozták ki, szoros együttműködésben az intézmény vezetésével és a többi művészetis tanárral. Az induló szakképzés vezetésében néhány évig jelen volt Honti György is. Mindenképp említésre méltó a tanárcsapat néhány meghatározó tagja (köztük többen a középiskolás tagozaton is tanítanak): a már említett Jakob Nóra és Pallagi Ákos mellett az első évfolyamokban Gyevi-Bíró Eszter (nemzetközi fesztiváldíjas előadással), Vidovszky György (a Karinthy Színházban rendezett vizsgaelőadásai igazi felnőtt szakmai sikerek voltak), vagy a később itt tanító rendezők: Tóth Miklós, Hargitai Iván, Forgács Péter és Tárnoki Márk, színművészek: Naszlady Éva, Takács Kati és Ivaskovics Viktor, illetve a logopédus-beszédtanár Papp Márta. Az érettségi utáni színészképzés minőségi munkájával hírét vitte a formálódó középiskolai művészeti képzésnek is.
Növekedés
A drámatagozat tehát a kétezres évek közepére már szépen kinőtte magát, és ekkorra ez már nem csak a művésztanárok létszámán, de az oda jelentkező diákok sokaságán is látszott. Évről évre egyre több nyolcadikos diák választotta leendő iskolájának a Hetényit, a kétezres évek végére már két-háromszoros volt a túljelentkezés, ami azóta megháromszorozódott. Egyre több olyan diák érkezett, akit kifejezetten a színház és a színjátszás foglalkoztatott.
Dunai Csenge osztálya az első drámás osztály volt az akkori Hetényiben. Az osztály 2007-ben, Tóth Irén (matematika-fizika szakos tanár) osztályfőnök vezetésével indult el. „Nyilván Zuti Krisztián lett volna mindenkinek az álma, főleg a felvételi után, ahol folyamatosan vele találkoztunk és dolgoztunk, de végül hamar és egyértelműen felismertük, hogy az osztályfőnökünknél jobbat nem kaphattunk volna. Folyamatosan színházba jártunk, mindenféle programot kitalált nekünk, melyekkel minden alkalommal többek lettünk. A végére amolyan családként éltünk együtt az iskolában. A harminckettőből csupán ketten lettünk színészek, az osztályból a második-harmadik évre már sokan rájöttek, hogy nem színházzal szeretnének foglalkozni, és lemorzsolódtak a külön drámafoglalkozásokról, mégis az a tapasztalat, hogy az ott tanultakat azóta a saját területükön nagy sikerrel hasznosítják. De ez már az előadásokban is jellemző volt, mindenki azt tette hozzá, amiben jó volt.”
2007-ben a hetényisek első alkalommal indultak a solymári Angol Nyelvű Diák-Drámafesztiválon, ami aztán az iskola életének egyik meghatározó eseménye lett. „Az első évben az iskolában castingot szerveztek, hogy megnézzék, ki mennyire beszél angolul, ki szeretne részt venni a fesztiválon (ezen a rendezvényen iskolák indulhattak különböző produkciókkal). Ebben az első évben Zuti rendezte a Rómeó és Júliát, amiben én Júlia szerepét kaptam meg. A fesztiválon másodikak lettünk, és én megkaptam a legjobb női főszereplőnek járó díjat. Második évben az I. Erzsébetet játszottuk, a harmadik évben pedig A salemi boszorkányokat, és én mindhárom évben elhozhattam ezt a díjat a fesztiválról. Számomra az, hogy meg merek szólalni angolul, a mai napig ennek a fesztiválnak köszönhető.” – emlékszik vissza Dunai Csenge. A csoportokat Bujtor Anna és Zuti Krisztián drámatanárok és Hegedüs Réka, majd később Gulyás Viktória, angol szakos tanárok készítették fel, de a jelmezek és díszletek kitalálásában szinte az egész iskola részt vett, igazi közösségi esemény volt ez. A dráma és a színjátszás lassan megkerülhetetlenné vált, átvette a főszerepet az iskola életében.
„Én ekkor kezdtem el érezni, hogy ehhez már kevés vagyok – meséli Pintér Zsuzsa. – Éppen jókor vette át Keresztúri Jóska a vezetést, és helyezte pályára az iskolát: az újabb megoldandó feladatok már őrá vártak.”
Hagyományok és új szelek
2009-ben az iskola élére új igazgató került Keresztúri József személyében, aki ezt megelőzően a Vörösmarty Mihály Gimnázium drámatagozatát vezette. De hogyan került ő kapcsolatba a Hetényivel?
„Türelmetlenül álltunk a Vörösmarty Mihály Gimnázium pinceszínháza előtti folyosón, vártuk, mikor kezdik már az előadást, jó nagy csúszás volt. Egy olyan osztály előadása következett, akiknek én csak színházismeretet tanítottam, a gyakorlatot Golden Dani csinálta velük. Állt mellettem egy rövid szőke hajú nő, akiről kiderült, annak a fiúnak az anyukája, aki ebben az osztályban az én kvázi tanársegédemként működött – azóta neves filmrendező lett, Fekete Tamásnak hívják –, és én ennek az anyukának panaszkodtam, hogy valahogy nem lelem már a helyem, húsz éve itt vagyok, váltani szeretnék, csak nem tudom, merre induljak el. Ő pedig megkérdezte, hogy ’Miért nem jössz a mi iskolánkba?’ Elmondta, hogy a Hetényiben tanít, és éppen igazgatóváltás előtt állnak, mi lenne, ha megpróbálnám. Ő volt Jakob Nóra.
Akkor már nagyon közel volt a vezetői pályázat határideje, de – végül a feleségem biztatására – az utolsó pillanatban beadtam a pályázatot. Ekkor Pintér Zsuzsa elhívott, hogy ismerkedjek meg a tantestülettel. A Józsefváros palotanegyedében található Vörösmarty után meglepett a Karinthy Frigyes által ’kelenföldi pampáknak’ nevezett vidék: végállomás, urnatemető, remíz, elsőre kietlennek tűnő környék. De az épületbe belépve ismerős hangok fogadtak. Egy fiatal tanárnő éppen egy csapat gyereket instruált a bejáratnál, valahogy ugyanazon a hangon vibrált, amihez én már a Vörösmartyban hozzá voltam szokva: ez jó, ez ismerős. (Ő volt egyébként Herold Eszter, aki azóta is az iskolában tanít).
Ezen az első találkozón szinte mindenki részt vett, közismereti, egészségügyi és művészeti szakmai tanárok egyaránt, és remek kérdéseket tettek fel, ráadásul jó sokat, hogy kiszedjék belőlem, mi is a tervem az iskolával.”
Keresztúri József a létező valóságból kiindulva a pályázatában ekkor még nem egy tisztán művészeti profilú iskolát képzelt el, a célok között az iskola egészségügyis hagyományainak megőrzése is szerepelt (ebből a mai napig fennmaradt két tantárgy: az ön- és társismeret, illetve a pszichológia), beemelve persze a Vörösmartyból hozott tapasztalatokat.
„Nekem ez a pályázat nagy erkölcsi dilemmát okozott – emlékszik vissza Pintér Zsuzsa. Az iskolában ugyanis volt egy bevett öröklési rend, tehát utánam az akkori igazgatóhelyettesnek kellett volna következnie, aki ráadásul nagyon jó barátom is volt. Egészen Jóska érkezéséig szóba sem jött más jelölt. Akkor elhívtam Jóskát az iskolába, jöjjön, mutassa meg magát, lássuk, mi sül ki belőle. Ez meghatározó találkozás lett. Amikor eljött a szavazás pillanata, én a kollégáimra bíztam a döntést. Jóskát hetven százalékos támogatottság mellett megválasztották igazgatónak. Egyetlen érvénytelen szavazat volt: az enyém.”
Keresztúri visszaemlékezései szerint odakerülésekor az iskola tanári közössége „mentálisan rendkívül jó állapotban volt.” A tanárok többségének gondolkodásmódja, a gyerekekhez való hozzáállása, módszertani felkészültsége a más iskolákban tapasztaltak fölött volt. Mindez valószínűleg az elmúlt évek folyamatos közös tanulásának, együtt dolgozásának, és a vezetőség által szervezett rendszeres, az egész tantestületet érintő továbbképzéseknek köszönhető (a tantestület például teljes létszámban elvégezte a kooperatív tanítási továbbképzést.) Mindez ma sem evidens, ám tizenöt-húsz éve egyenesen forradalmi újításnak számított. Ezeket a hagyományokat Keresztúri József igyekezett tovább örökíteni, ez a fajta innovatív hajlam, ami hosszú időn át fémjelezte a „Hetényit”, meghatározó lett a „Nemesben” is.
Névváltozatok – egy kis kitérő
2008-ban az iskolát még Dr. Hetényi Géza Egészségügyi Szakközépiskolának hívták, ám ekkor már éppen folyamatban volt az átnevezés – nem, még nem a névadóé, csupán a megnevezésé, az intézményből rövidesen Dr. Hetényi Géza Humán Szakközépiskola lett.
Azonban ekkorra már – hagyományőrzés ide vagy oda – mégiscsak a művészeti képzés volt a meghatározó irány, ez legkésőbb az igazgatóváltáskor teljesen egyértelmű volt, felmerült hát a kérdés, ki lehetne az új névadója az iskolának. Több irányból érkezett a megoldás, Herold Eszter, aki a színpadi mozgás mellett irodalmat és drámát is tanított az iskolában, Nemes Nagy Ágnesről írta szakdolgozatát, így eleve elkötelezett volt az író irányában, majd amikor Gyevi-Bíró Eszter az akkori színész szakképzős tanulókkal (többek között: Balla Richárd, Bálint Betty, Resetár Dániel, Tömő György) nagy sikerrel színpadra vitte az író Aranyecset című művét, melyben ráadásul Jakob Nóra (látvány, báb) és Pap Gábor (zene) is közreműködött, adódott az ötlet, hogy mi lenne, ha az iskola felvenné a csaknem húsz éve elhunyt írónő nevét. Így lett az új név 2009 nyarán: Nemes Nagy Ágnes Humán Szakközépiskola.
Hogyan született meg aztán a tisztán művészeti profilú iskola, és hogyan jelent ez meg a névváltoztatásban? Keresztúri József így emlékszik: „Az egészségügyi képzéshez már alig voltak adottak a feltételek, az átalakulás szinte adta magát, de a végső lökést egy rendezvény adta meg. A fővárosi önkormányzat minden évben másik iskolában tartotta meg az oktatásirányítással foglalkozó dolgozóinak karácsonyi összejövetelét, ahol a Gundel Károly Szakközépiskola tanulóinak köszönhető parádés vacsora mellé az adott iskola diákjai szolgáltatták a műsort. Egyik évben a Nemesben tartották ezt az ünnepséget, és amikor lement az érettségi utáni szakképzés színházi előadása és a középiskolai drámás gyerekek alkalmi ünnepi műsora, az akkori főosztályvezető asszony megkérdezte tőlem: ’Ti miért nem azzal foglalkoztok, amihez igazából értetek?’ A fehér asztal melletti beszélgetést követően három hét múlva megérkezett a levél: tiszta profilú művészeti szakközéppé alakulhat az iskola. Ekkor lett Nemes Nagy Ágnes Művészeti Szakközépiskola az intézmény neve, és került be a dráma mellé a tánc, amihez az alapvető személyi és tárgyi feltételeink adottak voltak.” (2013-at írunk ekkor.) Később még egy utolsó névmódosításra került sor, a szakközépiskolából szakgimnázium lett, így az intézmény megkapta ma is érvényes nevét: Nemes Nagy Ágnes Művészeti Szakgimnázium.
„Megőrizve megújulás” – A művészeti iskolává válás útján
A belgyógyász professzorról elnevezett egészségügyi szakközépiskola tehát már néhány évvel a művészeti szakgimnáziummá válása előtt tulajdonképpen a drámatagozatos gimnáziumokhoz hasonlóan működött. Keresztúri József odakerülésekor a képzés kiegészült az eddigiek mellett a beszédtechnika órákkal, ami korábban hiányzott a repertoárból. „Az induláskor művészeti orientációs szakközépiskolaként kezdtük el a drámázást – meséli Keresztúri József. Az én feladatom volt, hogy a törvényi változásoknak megfelelően kiépítsem a tulajdonképpeni szakképzést, amelynek keretében a tanulóknak már a középiskola négy évében el kell végezniük az érettségi utáni szakképzés első évfolyamát. Iskolánk tehát a drámatagozatos vagy a színjátszó szakkört működtető gimnáziumokkal szemben (ahol alapvetően személyiség- és képességfejlesztésre használják a drámát) tánc- és színházművészeti szakgimnázium, így nálunk a hétszeres túljelentkezésből felvett kiemelkedő képességű gyerekeket az érettségi mellett a ’gyakorlatos színész’ vagy a ’táncos’ középfokú szakvégzettségig kell eljuttatnunk. Négy éven át – heti 40 tanórás párhuzamos művészeti képzés keretében – hat tantárgyas, heti 16-20 órás csoportbontásos szakmai képzésben részesülnek a tanulók. Erre jönnek még az egyéni hangképző órák, az alapfokú művéseti iskolai foglalkozások, a kurzusok, a beavató színházi előadások, a színházlátogatások, a saját fellépések stb. A csúcs pedig az, hogy ekkora leterheltség mellett is szépen teljesítenek a közismereti tantárgyakból is, az iskola tanulmányi átlaga 7-8 éve meghaladja a 4.0 átlagot… A mostani profil és a képviselt minőség a tánctagozat létrejöttével vált teljessé. A felmenő rendszerben kiépülő táncos képzés már az első éveiben is országos és nemzetközi szintű eredményeket ért el. Az első produkciójuk, a tánctagozatot vezető Szent-Ivány Kinga által koreografált Halálra táncoltatott lány kiugró sikert aratott a Nemzeti Színházban és az auschwitzi vendégjátékon egyaránt. Jelenleg a klasszikus balettől a néptáncon és a kortárs modern táncokon keresztül a fizikai színház legkorszerűbb irányzatai jelennek meg a képzésben, a szakma olyan kiváló mestereinek tanításában, mint a már említett Szent-Ivány Kinga, vagy Góbi Rita, Krausz Alíz, Duda Éva, Asztalos Dóra, Hiesz Hajnalka, Gera Anita, Józsa Tamás, Pálosi István, Feledi János, Újvári Milán és mások. Autonóm létezésük mellett fontos az ő jelenlétük a színházi képzés megtermékenyítése szempontjából is.”
A középfokú színészképzés kiteljesedése és a táncos képzés belépése aztán magával hozta az infrastrukturális fejlesztés igényét is. Balettszőnyegek, tükrök lepték el az iskola termeit, táncos és színházi próbatermeket, stúdiószínházi termeket kellett kialakítani. Az egyik legnagyobb beruházás az Arisztotelész gümnaszion terem létrehozása volt 2017-ben, melyet a Jurányi Ház színháztermének mintájára alakítottak ki az iskola tornaterméből. A terem közel 150 fő befogadására alkalmas, megépülése óta nélkülözhetetlen helyszíne többek között a budapesti Regionális Diákszínjátszó Találkozóknak, és az iskola által bonyolított egyéb rendezvényeknek, így a Nemes Fesztnek is.
Keresztúri József elmesélése alapján kalandos volt a padlástéri színházterem kialakítása is. „A padláson negyven év összes lomja felhalmozódott, rengeteg kidobandó holmi és szemét. Aztán ebben a kupiban néhányan kezdték nagyon jól érezni magukat. Tóth Miklós például egy nagyon erős ír drámát, a Pogánytáncot vitte itt színre, de Eck Attila is csinált ide bábelőadást. Aztán a Karinthy Színház és a Nemes Nagy közös produkciója az Anna Frank naplója, Vidovszky György rendezése került be a térbe. Az előadást egy idő után anyagi okokból nem tudtuk már játszani a Rumbach Sebestyén utcai zsinagógában, a padlás pedig a maga leromlottságában szinte adta magát a témához. Az iskola alapítványának segítségével és a tanulók munkavállalásával (többek között a rikkancskodás október 23-án több éven keresztül, vagy éppen a vígszínházi A Pál utcai fiúk szereplőinek hozzájárulása) lett végül ez a Solténszky-terem, Solténszky Tibor dramaturg, rendező, színészpedagógus, iskolánk volt tanára után.”
De miért fontos egyáltalán mindez? A név, a helyszín, az átalakuló termek? Mert materiális formában a folytonos mozgásban levést mutatják. Egy olyan intézmény képét, amelyik nem pihen meg, az újabb és újabb fejezetek után mindig tovább lapoz, és már a következő oldalt írja. Valahol az igazgató személyénél indul ez, de nem áll meg ott, tovább vándorol a késztetés a tanárokba, még az óraadókba is, és végül egyértelműen kiütközik a gyerekeken. Hogy nincs megállás, menni kell tovább, tanulni, fejlődni, vinni a lángot. Gabnai Katalin megnevezésével élve, a „kelenföldi iskola” titka valahol itt rejlik.
A diákszínjátszás formái
A Nemesben alapvető, hogy egy előadáson, készüljön az év végi vizsgára, Ádámok és Évák ünnepére, karácsonyi műsorként, vagy más egyéb céllal, mindig több tanár dolgozik a gyerekekkel. A tánc, a mozgás, a kreatív zene, a báb – megtámogatva a színpadi beszéddel – mind megjelennek a „nemeses” előadásokban, ami nem véletlen. Ez a tanárok és diákok közötti együttműködés adja az iskola műhely jellegét. Mindez persze azon drámatagozatos iskolák kiváltsága, ahol nem egy vagy két drámatanár igyekszik zöld ágra vergődni, hogy a heti egy-két alkalmas drámaórákon év végére összeálljon valamiféle produkció, hanem egy egész csapat pedagógus áll rendelkezésre, amikor a csoport már eldöntötte, mivel foglalkozik az idei évben.
De ha valaki elolvassa a fent leírtakat, abból kitűnhet: nem a véletlen műve az, hogy a Nemes ma ott tart, ahol. Tudatos építkezés eredménye, hogy ma az egyik legkiemelkedőbb „drámás” iskola az intézmény, ami alig húsz éve még egészségügyi szakközépiskolaként működött.
Az iskola állandó résztvevője az Országos Diákszínjátszó Egyesület éves rendezvényeinek, és minden más lehetőséget is kihasznál arra, hogy diákjai színpadra léphessenek. „Az ’ODE-re’ minden évben mentünk, akár párhuzamosan több előadással is, hiszen Zuti vitt minket a prózai előadásokkal, és közben Éles Eszterrel, majd Herold Eszterrel is dolgoztunk. Lelkiismereti kérdést csináltunk belőle, hogy a Vörösmarty fog-e több díjat elhozni vagy a Hetényi, és mindig jól kielemeztük a másik előadásait. Véresen komolyan vettük ezeket a versenyeket. Már a tanév elején azt vártuk, hogy mi lesz az az anyag, amit viszünk a fesztiválra.” – meséli Dunai Csenge.
Noha a szakgimnáziumi színész és táncos képzés nagyban eltér az intézményben működő érettségi utáni színész és táncos szakképzéstől, mára sok esetben azt látjuk, hogy van átfedés a két korosztályban végzett munka között, nem csak a tanárok személyében, de akár néhány közös produkció erejéig is. A színészképzés tanárai elsősorban alkotó művészek, a professzionális színházi világból érkeznek, ami az első időkben természetesen gerjesztett konfliktusokat, de ezek az idő múlásával elsimultak, sőt megtermékenyítően hatottak. A középiskolai képzésben résztvevő diákok közül aztán aki szeretné, az iskolán belül folytathatja tanulmányait.
És mi a helyzet azokkal, akik nem tudnak, vagy nem szeretnének a középiskola után színházzal foglalkozni? A tapasztalat szerint az innen kikerült diákok nagy része humán irányokban indul tovább, média, kommunikáció, pedagógia, zene, képzőművészet, vagy egyéb társművészet felé, de arra is akad jócskán példa, hogy valaki egészen más utat választ az érettségi után. Az iskola – az emelt szintű érettségire felkészítő fakultációkkal – erre is biztosít lehetőséget, de érdemes tudni, hogy egy „nemeses” mindennapjait óhatatlanul és elsősorban a művészeti órák teszik ki, sokszor bőven az iskolaidőn túl is. A Nemes ráadásul a szakgimnáziumi mivolta miatt sokkal nagyobb – a KIMI által biztosított négy órával együtt húsz körüli – óraszámban tudja biztosítani a művészeti foglalkozásokat a diákoknak, ami még a drámatagozatokhoz képest is (országos szinten is) egyedülálló. „Az ember itt négy év alatt megtanulja, hogyan kell próbálni, hogyan kell a másikhoz viszonyulni, hogyan nem szabad beszélni a másikkal, és az önzőségünket hogyan rejtsük véka alá. Nagyon sok mindent megtanulunk a próbafolyamatról magáról. Aztán az ember kikerül egyetemre, később egy színházhoz, és kinyílik a szeme, hogy mi minden van még a professzionális színházcsinálásban – de az alapokat biztosítja az iskola.” – meséli Dunai Csenge.
Hogy mindez csak az óraszámokon múlna, nem valószínű. Múlik a nyitottságon, a diákok és a tanárok hozzáállásán, mert aki ide jön, az dolgozni jön, vállt vállnak vetve, szakadatlanul. És valószínűleg múlik az iskola presztízsén is, amely lehetővé teszi, hogy jobbnál jobb szakembereket szerződtessen. Mindez pedig az elmúlt évtizedek érdeme.
„A gyerekek nyitottak legyenek a világ minden részére. A kultúrára, a közösségi életre, a közéletre. Az induláskor a dráma egy ehhez vezető útnak tűnt. Hogy boldogok legyenek, és jó szakemberek a maguk területén. Én csupán valami ilyesmit gondoltam, nekem akkor még eszembe nem jutott, hogy színészek legyenek. Ez már később jött magától.” Pintér Zsuzsa
[1] A műhelyportré a Pintér Zsuzsával (igazgató 1994-2009), Keresztúri Józseffel (igazgató 2009-2019) és Dunai Csengével (volt diák, 2007-2011) történt beszélgetések alapján készült.
Irodalomjegyzék:
Fekete Anikó, Generációk diákszínháza. Aktivitás Alapítvány. Budapest, 2018.
Fekete Anikó, Interjú Jakob Nórával. https://felonline.hu/2017/09/12/interju_jakob_noraval
A hét tanára: Keresztúri József https://kozepsuli.hu/het-tanara-kereszturi-jozsef/